Az öt elemről

A KÍNAI FILOZÓFIA ALAPJÁT KÉPEZI AZ ÖT ELEM ELMÉLETE. ERRE HAGYATKOZNAK A PSZICHOLÓGIÁBAN, AZ ASZTROLÓGIÁBAN, AZ ÉPÍTÉSZETBEN, ÉS TERMÉSZETES GYÓGYMÓDOK ALKALMAZÁSA SORÁN IS.

A kínai hagyomány szerint az ősi elméletek kölcsönösen hatnak egymásra. Ezek közé tartozik: a Tai Chi, a yin és yang energiájának elmélete, a Ji Ching vagyis a Változások könyve, melyet jóslási célra használnak, illetve ide sorolható még az öt elem filozófiája.

Az öt elem öt különböző fázist képvisel az életenergia áramlása során. Mutatják az átmenetet, egyik állapotból a másikba és a különböző fázisok kölcsönös egymásra való hatását.

Az öt elem a kínai filozófia szerint - a fém, fa, víz, tűz és föld. Minden elem egy adott energia típus, mely a világegyetemre hat. A fa jelképezi a tavaszt, a természet újjászületését, a tűz a nyarat szimbolizálja, a föld maga a központ, az egyensúly, a fém az ősszel és az elmúlással hozható összefüggésbe, a víz pedig a tél eleme, melynek szerepe a „hibernálás”.

Az átmenet az öt elem között, egyik állapotból a másikba egy dinamikus és zökkenőmentes folyamat. A világegyetemben az áramlás soha nem szűnik meg. A változás állandó, mely lehet gyorsuló vagy lassuló, mindez kihat az egész folyamatra.

ERŐSÍTŐ ÉS KONTROLLÁLÓ CIKLUS

Az öt elem elmélete megmutatja a különböző elemek kölcsönhatását két ciklus között. A tápláló ciklusban: a fa táplálja a tüzet, a tűz teremti földet (hamu), a föld létrehozza a fémet (ércek), belső átalakulás, a fém beleolvadva táplálja a vizet, és a víz táplálja a fát. Ezzel párhuzamosan létezik az akadályozás ciklusa. Ebben a folyamatban a fa felemészti a földet, a tűz megolvasztja a fémet, a föld felszívja a vizet, a fém elvágja a fát, a víz eloltja a tüzet.

Az öt elem körforgása során egy ötágú csillagot alkot, így leír egy kört. A kör képviseli a teremtés ciklusát, míg a csillag képviseli a megsemmisítést, akadályozást.

A teremtés ciklusa, az áramlás természetes folyamata az emberi szervezetben is működik. Öt bolygó áll hozzánk a legközelebb. Az öt elemhez a következő bolygók kapcsolódnak: Mercur - Víz, Venus - Fém, Mars - Tűz, Jupiter - Fa, Saturnus - a Föld. A kínai asztrológia szerint az öt elem előre meghatározza az ember sorsát.

A kardinális pontok is megfelelnek az öt elemnek: Fa - Kelet, Tűz – Dél, Föld - központ, Fém – Nyugat, Víz – Észak.

Egy további szempont, hogyan áll kapcsolatban az öt elem érzéseinkkel:

Harag -  Fa, öröm - Tűz, szeretet - Föld, szomorúság - Fém, félelem - Víz. Látjuk, hogy az öröm táplálja szeretet, de vezethet szenvedéshez is. Másrészt a szerelem, szeretet is lehet visszatartó félelem.

Confucius (Kr.e. 551-479) összekötötte az öt elemet öt emberi erénnyel: együttérzés, őszinteség, igazságosság, bölcsesség és hűség, ezek mindegyike megfelel az öt elemnek. A fa az irgalom szimbóluma. A fémhez az igazságszolgáltatás kötődik, ahogy a keménység és tartósság is. A vízhez köthető az udvariasság és szerénység. A tűz jelentése bölcsesség, ész.  A föld elemhez tartozik a méltányosság és a képmutatásra való figyelmeztetés. A fentiek alapján egyértelmű, hogy a becsületesség teremti a méltányosságot, az udvariasságot és a kegyelmet.

Szervezetünkben az öt elem nagy szerepet játszik Sok szempontból a kínai orvoslás alapja az öt elem és ezek kombinációi. A belső szervekhez kell hozzárendelni az öt elemet, és így láthatjuk a kapcsolatukat.

A hagyományos kínai orvoslás szerint egészségesek vagyunk, amikor testünk a megfelelő egyensúlyban van és akadálytalanul áramlik a Csí. Egy szerv rendellenesség esetén az energia áramlás akadályba ütközik az egyik  meridiánokon1. A hagyományos kínai orvoslás értelme és célja, hogy visszaállítsa a normális egyensúlyt, az energiaáramlást a testünkben. Ismerve az öt elem kölcsönhatását, vissza tudja állítani, az egyensúlyt, így a test képes meggyógyítani magát, de mindezt nem lehet gyógyszerekkel vagy műtéttel összehasonlítani.

Általában a yin és a yang, és az öt elem elméletét tükrözik az objektív természeti törvények. Nagyon fontos ismerni a fiziológiai funkciókat és kóros elváltozásokat a szervezetben, így ezek a módszerek kiegészítik és segítik egymást. Kutatások szerint, a Yin és Yang, valamint az Öt Elem elméletét, a klinikai gyakorlatban is használják (csont-és kő maradványokat találtak  régészeti feltárások során, ezek arra utalnak, hogy az akupunktúra már ismert és széles körben használt már 5000 évvel ezelőtt.)

1Meridiánok – ezek az energiaáramlás vezetékei, melyek láthatatlanul behálózzák az egész emberi testet, és ezeken keresztül áramlik életenergia az adott szervekhez. Minden egyes meridián "felelős" az adott szerv vagy a test egy területéért. A hagyományos kínai orvoslás  szerint  az emberi test 12 fő meridiánnal rendelkezik, és két csoportra oszthatók, a  yin- és a yang  energiájának megfelelően.